Utolsó mérkőzés, immár nézők előtt

Május 7-én játssza a 2020-21-es bajnoki szezon utolsó mérkőzését a Duna Aszfalt-DTKH-Kecskemét. Az ellenfél a PVSK-Veolia lesz, a találkozó 17 órakor kezdődik – nézők jelenlétében.

 

Mielőtt felsorolnánk a mérkőzéssel, a belépéssel kapcsolatos szabályokat, felhívjuk mindenki figyelmét az EGYÉNI FELELŐSSÉG fontosságára: továbbra is az egészség, saját magunk és környezetünk védelme a legfőbb szempont, és a lelkiismeretünk a legerősebb szabályzó.

Természetesen nagy szeretettel és örömmel látunk minden érdeklődőt a Messzi István Sportcsarnokban a pénteki mérkőzésen. Aki a helyszínen szeretné megtekinteni a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét mérkőzését, annak a következő, a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendeletet módosító, a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának harmadik fokozatára tekintettel a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedéseket szabályozó kormányrendeletek módosításáról szóló 194/2021 (IV.26.) Korm. rendelet, a bajnokságot kiíró MKOSZ, valamint a Messzi István Sportcsarnokot működtető Hírös Sport Nonprofit Kft. ide vonatkozó szabályzói alapján összeállított beléptetési rendre kell tekintettel lennie:

  • A mérkőzés megtekintésére kizárólag védettségi igazolvány felmutatásával van lehetőség. A védettségi igazolvány csak arcképes hatósági igazolvánnyal (érvényes útlevél, személyazonosító igazolvány, járművezetői igazolvány) együtt jogosít a belépésre.

  • Azok a 18 évnél fiatalabb szurkolók, akik nem rendelkeznek védettségi igazolvánnyal, csak kísérővel vehetnek részt a mérkőzésen a jogszabály értelmében (a kísérőnek mindenképpen kell rendelkeznie védettségi igazolvánnyal). A védettségi igazolvány ellenőrzése a Messzi István Sportcsarnok bejárata előtt lesz majd. 

  • A beléptetéskor hőmérséklet ellenőrzés lesz. Azok esetében, akik testhőmérséklete meghaladja a 37,5 °C-ot, vagy Covid-19-re utaló tünetei vannak, a belépést meg kell tagadni. Ha feltételezhető, hogy külső körülmények miatt magasabb a hőmérséklete, 5 perc után ismételt mérést kell végezni, ha akkor is magasabb a megengedettnél, a csarnokba nem léphet be. 

  • A bejáratoknál kötelező a kézfertőtlenítők használata!

  • A lelátókon csak a Hírös Sport Nonprofit Kft. által kijelölt székekre szabad ülni.

  • A sportolók és sportszakemberek védelme miatt a kispadok mögött három sor a nézők számára nem lesz használható.

  • Az egészség védelme érdekében a csarnokon belül is használjanak az orrot és a szájat eltakaró maszkot! 

  • A játékosokkal és sportszakemberekkel való testi kontaktus tilos.  

  • A mérkőzésre a belépés díjtalan, a beléptetés érkezési sorrendben zajlik majd. A beengedhető nézők létszáma maximum 420 fő. 

 

 

Szerző: Komáromy András, 21-05-04 10:06

Kapcsolódó dokumentumok