Szombaton szerte Európából csatlakoztak a FIBA-végzettséggel rendelkező kosárlabda szakemberek, hogy a Real Madrid vezetőedzője, Pablo Laso előadását tekintsék meg online konferencián.
A KTE-Duna Aszfalt edzője, Váradi Kornél 2015-ben szerezte meg a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) oklevelét, amely átfogó, nemzetközileg is versenyképes tudást nyújt azoknak a szakembereknek, akik fiatal tehetségek fejlesztésével, képzésével foglalkoznak (ugyanilyen diplomája van Ivkovicné Béres Tímeának, a Medcedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia igazgatójának is, aki szintén részt vett az online kurzuson).
Időről-időre a legaktuálisabb tudásanyaggal jelentkeznek a már diplomás kosárlabda szakemberek számára a FIBA Europe Online Coaching Clinic keretein belül. Április 25-én, szombaton Pablo Laso, a spanyol Real Madrid Euroliga-győztes trénere tartott előadást támadási stratégiákról, amelyeket a legmagasabban jegyzett bajnokságokban előszeretettel alkalmaznak.
- Sok hasznos információval gazdagodtunk az előadáson – mondta Váradi Kornél. – Pablo Laso egy igazi edzőlegenda, így külön
megtiszteltetés számomra, hogy részt vehettem ezen a kurzuson. Folyamatosan igyekszem magam képezni, a mostani alkalom is rengeteg inspirációt adott, hogy a KTE-nél és az Akadémián folytatott munkát még magasabb szintre emelhessük.
Váradi Kornél a szombati előadás anyagából szerdán - szintén online felületen - az Akadémia munkatársainak tartott összefoglaló tájékoztatót.
Szerző: Komáromy András, 20-04-30 06:46