Váradi Kornél a vébére készülhet

A bizalomról, a felkészültségről és a fejlődésbe vetett hitről szól a felkérés, amely szerint Váradi Kornél, a Duna Aszfalt-DTKH vezetőedzője lesz a 2023-as magyarországi világbajnokságra készülő U19-es válogatott szövetségi edzője - az MKOSZ kiemelt szakmai projektet hoz létre a válogatott felkészítésére.

„Néhány nappal ezelőtt értesültem arról, hogy a szövetség engem szemelt ki erre a különleges munkára. Természetesen váratlanul ért a felkérés, de szerencsére volt időm gondolkodni, mérlegelni. Nekem a kosárlabda az életem, gyermekkorom óta a sportágban élek. A szintén a szakmában dolgozó szüleimtől azt tanultam, hogy soha nem leszel elég jó, ha nem tanulsz, nem fejlődsz minden nap, és soha nem leszel a sportág megbecsült tagja, ha nem leszel kellően alázatos és lojális a sportágunk iránt. Úgy éreztem, hogy ha engem néztek ki erre a feladatra, erre a munkára, akkor valószínűleg alkalmasnak tartanak, bíznak bennem, és nem tehetem meg azt, hogy elfordulok a feladattól. És persze az is igaz, hogy elsősorban hatalmas megtiszteltetésként élem meg a felkérést. Eldöntöttem, hogy belevágok.”

A szövetség a felkészülési program kidolgozására a Rátgéber László vezette Kosárlabda Specifikus Módszertani Központot kérte fel. Az intézet néhány napja tárta a szövetség szűk vezetősége elé a szakmai és személyi javaslatait, amely szerint a két szezont átfogó projekt vezetőedzői feladatainak ellátására az egyik legtehetségesebb fiatal edzőként Váradi Kornélt javasolta. A feladat fontosságára való tekintettel a szövetség meghatározta azt is, hogy az U19-es válogatott szakvezetője főállású MKOSZ alkalmazott lesz, mellette más, ilyen irányú munkája nem lehet.

 „A Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét vezetőedzőjeként én vagyok a magyar bajnokság legfiatalabb edzője, jól esett, hogy a klub vezetői bíztak bennem, amikor másfél éve kineveztek a csapat élére. Nagyon szerettem a munkámat, mert családias, támogató közegben dolgozhattam, mind a klub, mind a csapat meghatározó volt a karrierem szempontjából. Ugyanezt a támogatást éreztem akkor is, amikor a klub vezetőivel most leültünk, és tájékoztattam őket a döntésemről. Megértették, hogy ilyen lehetőség ritkán adódik egy fiatal edző életében, én magam is sokat tanulhatok, fejlődhetek, és nemzetközi tapasztalatokat szerezhetek. De természetesen az a célom, hogy ezzel a munkával végül a magyar kosárlabda járjon jól, így a KTE vezetői hozzájárultak ahhoz, hogy elvállaljam a megtisztelő felkérést.”

Négy éve költözött Kecskemétre a Váradi család, és nem csupán Kornél, hanem felesége és kislánya, Flóra is megtalálta a helyét az új otthonukban.

„Kettős érzelmek vannak most bennem, hiszen félbe kell hagynom egy megkezdett munkát, ugyanakkor elkezdhetek egy másikat, más jellegűt. De természetesen minden segítséget megadok Forray Gábornak, akivel négy éve vagy a kecskeméti csapat mellett, vagy a válogatottnál együtt dolgozunk. Hálás vagyok az MKOSZ-nek, hogy annak idején lehetőséget kaptam a tanulásra az FECC programban. Hálás vagyok a klubomnak a lehetőségért, hogy vállalhatom ezt a munkát, hálás vagyok Kecskemétnek, hogy otthonra leltem a családommal, és terveink szerint itt is maradunk. Büszke vagyok arra, hogy én lehetek a következő olyan edző, aki a kecskeméti iskolából kerülhet a kosárlabda fontos pozíciójába. Azért dolgozom majd a következő években, hogy az U19-es válogatott tagjaival együtt büszkévé tudjuk tenni a kosárlabda szerelmeseit.”

 

Szerző: Komáromy András, 21-10-19 21:20