Váradi Kornél és fiatal tanítványai több fronton is helytállnak hétről-hétre, hiszen többen az A-csoportos keret tagjai is, mindemellett az NBI/B zöld-csoportjának bajnokságában is versenyeznek.
- Legfőbb célunk az volt, hogy a fiatal játékosok felnőtt bajnokságban pallérozódjanak hétről-hétre rutinos csapatok, illetve korosztályuk legjobbjai ellen – kezdte a tréner az elmúlt hónapok összegzését. - Úgy gondolom, hogy jól kezdtük a szezont a B-csoportos bajnokságban. Mikor aztán összesűrűsödtek a mérkőzések, és egyre nagyobb lett a terhelés, ott voltak már hullámvölgyek. Minden játékosnak voltak jobb és rosszabb meccsei, de ha összességében nézem, akkor egyértelműen léptünk előre, és már olyan ellenfeleket is legyőztünk, akiktől korábban kikaptunk. Stabilabb lett a teljesítményünk.Voltak persze fájó vereségek is, ezeket még a rutintalanság, illetve hiányzott belőlünk egyfajta egészséges agresszió, hogy a kétes szituációkból mi jöjjünk ki győztesen. Valamint a többfrontos terhelés számlájára lehet írni, de azon dolgozunk napról-napra, hogy ezeket kijavítsuk. Az ilyenfajta kettős, U20 bajnoksággal együtt hármas terhelés nem csak fizikálisan, hanem mentálisan is megterhelő.
Az építkezés folyamatosan zajlik
- Vannak többen a fiataljaink közül, akik az NBI A-csoportos bő és szűk keret tagjai, és ha a B-csapatban meghatározó játékosunk az NBI-ben lehetőséget kap, arra különösen büszkék vagyunk. Volt erre számtalan példa az eddigi szezon során. Az A-csoportban kemény hónapok elé nézünk, így mindig mérlegelni fogjuk Forray Gábor vezetőedzővel, hogy az egyes játékosokra a formától függően, hol szánunk nagyobb szerepet.
Az Akadémiáról is sokan játszanak felfelé
Az akadémistákra is kiemelten számítunk, ők sokkal fiatalabbak, 16-18 évesek, akik egész szezonban a kiemelt bajnokságban sok jó mérkőzést játszanak, emellett kapnak lehetőséget a B-csoportos, illetve U20-as bajnokságban, ahol a rájuk bízott célfeladatokat jól megoldják. Fontos, hogy a fiatalok céltudatosak legyenek, hiszen a lehetőség ott van előttük. A cél a fiatalokkal, hogy minél előbb eljuthassanak arra a szintre, hogy a legjobbak között edzhessenek, és ha élnek a lehetőséggel, pályára is lépjenek. Mind az Akadémia, mind a KTE Kosárlabda Klub megteremti azokat a feltételeket, amelyek között nyugodt és profi körülmények között dolgozhatunk a jövő kecskeméti kosárlabdájának építkezése érdekében.
Négy meccs van még hátra az alapszakaszból az NBI/B-ben
- A hódmezővásárhelyi győzelemmel nagyot léptünk afelé, hogy ott legyünk az első nyolcban. Még négy meccs van hátra, abból szeretnénk minél többet megnyerni, hogy stabilizáljuk a helyünket. Nem lesz egyszerű feladatunk, mert kettő közülük ott van a dobogón és a feljutás a céljuk, de úgy vélem, hogy képesek leszünk felvenni velük a versenyt, minőségi kosárlabdát bemutatva.
Szerző: Komáromy András, 20-03-07 15:02