A következő három meccsét a bajnokságban rövid idő alatt játssza le a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét. A fontos összecsapások sora vasárnap a Paks ellen kezdődik meg a Messzi István sportcsarnokban.
Rendhagyó módon ezúttal vasárnap lép pályára hazai pályán a Duna Aszfalt-DTHK Kecskemét. Az Atomerőmű SE-t fogadják Forray Gábor tanítványai a bajnokság 9. fordulójában. A paksiak és a kecskemétiek is vereségekkel a hátuk mögött érkeznek ebbe az összecsapásba, így mondani sem kell, mennyire fontos mindkét együttes számára a győzelem.
A hírös városiak 4 győzelemmel és 3 vereséggel a tabella 8. helyét foglalják el, míg a paksiak egy pozícióval lejjebb találhatóak 3 sikerrel és 4 vereséggel.
-Most következnek számunkra azok a bajnoki összecsapások, amelyeken olyan gárdákkal játszunk, akik hasonló erősségűek hozzánk, magyarul van esélyünk nyerni, és természetesen ez a feltett szándékunk, hogy növeljük győzelmeink számát - hívta fel a figyelmet Forray Gábor vezetőedző. - A legutóbbi, Falco Szombathely elleni meccsünkön is látszott, hogy felkészültek voltunk, viszont egy pici rövidzárlat sem fér bele. Negyven percen át kell fókuszálnunk mind támadásban, mind védekezésben. Képesnek érzem a csapatot, hogy ezeket a hibákat kijavítsa. Az ASE kellemetlen stílusú, gyors csapat. Kifejezetten jól valósítják meg a „coast to coastot”, agresszívan támadják a gyűrűt. Sok olyan szituációt használnak, amelyeknél üres elzárásokból keresik a kinti, jó dobóikat. A labdás kettő-kettő játékuk is veszélyes, mert gyakran alkalmazzák a rövid, vagy kifelé válást. Ami még kicsit nehézzé teszi az ellenük való kosárlabdát, hogy nincs klasszikus magasemberük. Ez persze hátrány is lehet nekik, de ha jól valósítják meg elképzeléseiket, akkor nagy fór számukra. Védekezésben is több variációt tudnak alkalmazni. Más stílust képviselnek, mint legutóbbi ellenfeleink. Nem altathat el minket, hogy két vereséggel érkeznek hozzánk. Biztos vagyok benne, hogy mindent megtesznek majd, hogy megnehezítsék a dolgunkat. Légióst cseréltek, ponterős amerikait igazoltak, és vannak rutinos, ponterős játékosaik. Nem kell bemutatni sem Kovács Ákost, sem Eilingsfeld Jánost a kosárlabda barátoknak, továbbá a fiatal kosárlabdázóik is képzettek. Mindezektől függetlenül azt gondolom, hogy nekünk hazai pályán meg kell nyernünk ezt a meccset lelkes szurkolóink segítségével - zárta gondolatait a tréner.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - Atomerőmű SE
Tippmix Férfi NBI A-csoport, 9. forduló
2022. november 27., vasárnap 18:00 @ Messzi István sportcsarnok
Játékvezetők: Kapitány Gellért, Balog György, Györfy Rúben
MKOSZ ellenőr: Schäffer Béla
Az U20-as meccs 15 órától kezdődik, de most az Akadémián csapnak össze a fiatalok a felnőttek mérkőzését megelőzően.
Szurkolói információk
Most is lesz "van egy dobásod?!" játék értékes nyereményekért, nevezés itt!
Szerző: Komáromy András, 22-11-24 13:55