Visszaköszönt a kemény edzésmunka

Az első három negyed után tudott az OSE fölénk kerekedni. Sinik hiányában Ladovszky kapott több játéklehetőséget a felnőttek között, és élt a bizalommal, hat pontig jutott. Az OSE kérésére pontos eredményt nem közlünk a pénteki felkészülési mérkőzésről. 

Ivkovic Stojan szakmai igazgató értékelése: Nagyon jól játszottunk az első huszonöt percben, utána viszont fölénk kerekedett az OSE. Gratulálok nekik. A kemény edzésterhelés visszaköszönt, ez az időszak ilyen. Összességében abszolút elégedett voltam a csapat játékával, mindenki kapott játékperceket, olykor többet is kaptak a kiegészítő játékosok, mint a kulcsemberek. Az első egy hónapunk az erőnléti alapozásról szólt, valamint az elvek, a hierarchia kialakításán. A következő egy hét is hasonlóan fog telni. Ezt követően jön majd az a periódus, ami kifejezetten a bajnokságra való hangolódás jegyében telik, ennek megfelelő rotációval. Többen kérdezték, hogy vagyok. Most itt is üzenem nekik: köszönöm jól! Szombaton várunk mindenkit a Messzi István Sportcsarnokba a 17 órakor kezdődő, Alba elleni felkészülési meccsünkre.

Szerző: Komáromy András, 24-08-30 19:55