Visszavágott az Alba

Azonos mérleggel várhatták a péntek esti összecsapást az együttesek, így már előzetesen is szoros meccsre volt kilátás. Ez be is bizonyosodott, ismét egylabdás mérkőzés kerekedett a végére, ám ezúttal a vendégek örülhettek győzelemnek.


Omenaka kettő plusz egyes akciójával indult meg a pontgyártás, amelyre hazai oldalon Pollard válaszolt, utána pedig Jaramaz hármassal iratkozott fel, 5-3. A kecskemétiek tengerentúli légiósa aztán még öt pontot termelt be, 10-3-ra meglépett a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét. Agresszív védekezés és pontos befejezések után az Alba 10-9-re zárkózott. Pillanatokig a vezetést is átvették Stark tripláját követően, ám Karahodzsics és Wittmann gyorsan reagált erre, 17-14. Kucsera szép távolijára Stark felelt ismét trojkával, majd Vojvoda dudaszó pillanatában elengedett dobásával 19-19-cel ért véget az első felvonás. 


Kiegyenlített küzdelem folyt a parketten, Kiss Dávid büntetője, majd gyönyörűen visszatett labdája után viszont 25-22 állt már a táblán. Smith és Dramicanin is csont nélkül süllyesztett el egy-egy hárompontost, előbbi több sikertelen támadás után zsákolt is egyet, s így 28-27-re változott az eredmény. Karahodzsics kiszorított szögből vállalta el a támadóidő lejárta előtt, és jól tette mindezt, utána pedig jól is védekeztek, a túloldalon pedig Dramicanin a tőle megszokott higgadtsággal értékesített egy kinti dobást, 33-27. Időt kért az Alba Fehérvár, és ezt követően feljavult a játékuk, 33-32. Hullámzó, sok hibával tarkított percek következtek, Szabó hármasával egalizált végül az Alba, 35-35-nél Forray Gábor kérte ki idejét. Jaramaz triplával jelentkezett, Karahodzsics a büntetővonalról csatlakozott, 40-35. Negyvenhét másodperccel a félidő előtt Matthias Zollner ismét taktikai értekezletre hívta játékosait, és Takács be is talált utána rögtön, 40-38. A negyedet Wittmann büntetői zárták, mindkettő tökéletes volt, így 42-38-cal mehettek pihenőre az együttesek. 


Remekül indított a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét, és tízpontos előnyt dolgozott ki pillanatok alatt, 48-38. Éledezett az Alba, ám a hírös városiak kiválóan céloztak, és visszaállt a 10 pont körüli differencia Wittmann büntetőit követően, 58-47. Kisebb hullámvölgy jött a mérkőzésen, amelyet Szabó Zsolt szakított meg, őt pedig Jaramaz és Vojvoda követte, 60-51. A fehérváriak csapatkapitánya ezután is elemében volt, és 63-57-re hozta fel csapatát a záró felvonás előtt. 


Vojvoda hármassal nyitotta az utolsó tíz percet, erre Karahodzsics válaszolt a túloldalon, 65-60. Elszabadultak aztán az indulatok, pályára nem való kakaskodás borzolta a szurkolók kedélyeit. Videózás után Lenzelle Smith került a kiállítás sorsára. Vojvoda továbbra is ellenállhatatlan volt, és újabb hármassal 65-63-ra módosított. Milutinovic egypontosai hibátlanok voltak, és Pongó sem hibázott a túloldalon, 67-65. Stark révén magához ragadta a vezetést az Alba, gyorsan jött az időkérés a KTE-nél, 67-68. Karahodzsics állhatott a vonalra, és egalizált négy perccel a vége előtt, 70-70. Nem jöttek a kecskeméti kosarak, egy minutum volt már csak, és 73-78 állt a táblán. Karahodzsics aztán megtörte a jeget, sőt sikerült labdát is szerezni, majd abból ziccert dobni,  77-78. Szabó hárompontosa behullott, a másik palánknál Pollard tette vissza a lecsorgót, 79-81. Rögtön faultoltak a kecskemétiek, Pongó mindkettő büntetőt értékesítette, 79-83. Dramicanin gyanús körülmények között tett vissza aztán egy labdát, a sípok viszont némák maradtak, 81-83. Pongó állt a vonalra taktikai fault után, de csak az egyiket dobta be, 81-84. Időt kért Forray Gábor 13,6 szekundummal a vége előtt, hogy átbeszéljék a stratégiát. Wittmann ziccere után Vojvodának ütöttek oda, és be is dobta az egyeseket, 83-86. Még volt egy dobásra idő, Wittmann megpróbálta a félpályáról, de nem járt sikerrel, így sikerült a fehérváriaknak visszavágni az őszi vereségért.

Forray Gábor vezetőedző értékelése: Gratulálok az Albának a győzelemhez. Nem tudom elmarasztalni a játékosaimat, mert ma is mindent megtettek. Kritikus pillanatokban a fehérváriak extrákat dobtak, míg a mieink kitáncoltak a gyűrűből. A sport ilyen, reméljük, hogy később majd visszaadja ezt az élet nekünk és győzni fogunk. Volt olyan játékosunk, aki ma is betegen vállalta a játékot. Mi ezt különösen megérezzük, hiszen nem túl hosszú a keretünk. Bízom benne, hogy a mai vereségből gyorsan felállunk, és javítani tudunk a következő fordulóban.

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - Alba Fehérvár 83-86 (19-19, 23-19, 21-19, 20-29)
Tippmix Férfi NBI A-csoport, 19. forduló
2022.01.21., péntek 18:00 @ Messzi István sportcsarnok
Játékvezetők: Papp Péter, Farkas Gábor, Söjtöry Tamás
MKOSZ ellenőr: Gorka Szabolcs

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét: Pollard 17/6, Jaramaz 14/12, Milutinovic 5/3, Kucsera 4, Karahodzsics 10/3. Cserék: Wittmann 7, Lukács -, Dramicanin 11/9, Kiss 5.
Vezetőedző: Forray Gábor

Alba Fehérvár: Pongó 10/3, Takács 3/3, Smith 8/6, Szabó 16/9, Omenaka 5. Cserék: Stark 21/15, Vojvoda 19/9, Kass -, Davis 4.
Vezetőedző: Matthias Zollner

Fullcourt: http://netcasting4.webpont.com/?hun_1625

Szerző: Komáromy András, 22-01-21 20:27