Wittmann Krisztián: a csapat egységes, mentálisan erős

Ha egy kecskeméti kosárszurkoló ránéz a bajnoki tabellára, bizonyára elkeseredetten figyeli kedvenc csapata helyezését. Ezzel együtt megfogalmazódik a kérdés: a következő hetek meghozzák-e a várt pozitív változást, a felemelkedést?

A kérdés megválaszolására nehéz lenne hitelesebb partnert találni Wittmann Krisztiánnál, a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét korábbi válogatott játékosánál, a kecskeméti csapatkapitánynál, aki nem gondolkodik sokat a saját véleményén.

- Biztos vagyok abban, hogy hamarosan másképpen nézünk majd ki, és másképpen néz majd ki a tabella is – jelentette ki kétszeres bajnok, kétszeres kupagyőztes irányító. – Sokan beszéltek már arról, hogy mennyire kiegyenlített a mezőny, két-három győzelemmel vagy vereséggel több pozíciót lehet nyerni, vagy veszíteni. Ez érvényes lesz ránk is, csak végre bajok nélkül tudjunk együtt készülni. 

Mi indokolja a bizakodását?

- A játékunk tartalma, ami most még nem mindig párosul győzelemmel. Nem jellemző, hogy minket az ellenfelek agyonvernek, a legtöbb vesztes meccsünkön a végjátékig volt esélyünk a győzelemre. Vagy ha csak a legutóbbi, Honvéd elleni találkozót hozom példaként, a valóban csapnivaló dobószázalékunk mellett is nyerhettünk volna. Fontos látni, hogy a védekezésünk rendezettebb, mint korábban volt, ami azért van, mert idő kell az új játékosoknak megtanulni ezt a szisztémát. Akik a nyáron érkeztek, előrébb tartanak, és a decemberben igazolt Lukovic is jó úton halad.
 
Valóban nem kap sok pontot a csapat, de kevesebb a szerzett pont is, mint korábban. Ennek mi az oka?

- A kettő összefügg. A mi csapatvédekezésünk sok mozgást igényel és nagy koncentrációt, ez néha a támadójáték rovására megy, ez a magyarázata az elmúlt meccseken a rossz dobószázalékunknak. A helyzeteink megvannak mindig, ki kell használnunk, amihez szintén nagyon koncentráltnak kell lenni és persze fittnek, ami csapatszinten sajnos mostanában nincs meg. 

Ennek mi az oka? 

- Ha visszagondolok a szezonra, akkor gyakorlatilag alig edzettünk együtt mindannyian úgy, hogy mindenki egészséges. Még a nyáron a válogatottal készülő Kiss Dávid szemsérülésével kezdődött, gyakorlatilag akkor újra kellett tervezni a játékoskeretet, de volt problémánk az elmúlt hónapokban a lábujjtól az Achillesig, a derékfájástól a bokaszalagig. Legutóbb Rastko Dramicanin vádliizom-szakadással, Ivkovic Milán és Tóth Barna vírusos betegséggel, infúziós kezelés után vállalta a játékot. Most, amikor beszélgetünk, éppen négyen fekszenek otthon vírusos megbetegedés miatt és ketten vannak a gyógytornászunknál kezelésen. De ránk sohasem volt jellemző a panaszkodás, mindenki segíteni akar, a csapat egységes, mentálisan erős. Ez húz majd ki minket a jelenlegi negatív spirálból. A karrierem során sokszor voltam már nehéz helyzetben, a kitartás és a munka segített. Remélem, egy-két héten belül mindenki egészséges lesz, ezért mondom ismét, hogy hamarosan másként nézünk majd ki.

Szerző: Komáromy András, 24-01-30 16:02