Zalaegerszegen zárul az alapszakasz

Szombaton Zalaegerszegen zárul az alapszakasz a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét számára. 

A csapatok kecskeméti mérkőzését a ZTE nyerte meg karácsony előtt, és azt követően is jól meneteltek az alapszakaszban, hiszen a 4. helyen zárták a bajnokság ezen szakaszát. A hírös városiak a 7. pozícióból várhatják a nehéznek ígérkező megmérettetést, és egy bravúrgyőzelem esetén még előrébb is mozdulhatnak a ranglétrán, ami a rájátászban való folytatás miatt kedvezőbb lehet.

-Szeretném azzal kezdeni, hogy büszke vagyok a csapatomra, jár mindenkinek a gratuláció, hogy már fordulókkal ezelőtt biztosítottuk helyünket a rájátszásban - nyilatkozta Forray Gábor vezetőedző. - A ZTE ebben az évben egy nagyon jó csapatot rakott össze. Látszik, hogy szervezettek, minőségi kosárlabdát játszanak. A legendás zalai publikum ismét melléjük állt, rendkívül erős hazai pályájuk van. Ez így van rendjén, mert tradicionális együttes az élvonalban a Zalaegerszeg. Rendkívül sok figurát használnak támadásban, ezeket rendre az ellenfél védekezési stílusához igazítják. Védekezésük során is többfajta formációt használnak, a második félidőben pedig sokat váltanak. Trice szabja meg a játékuk fazonját, illetve a másik hátvéd, O’Reilly is kiemelendő. Rakicevic rutinos, szerb kosárlabdázó, magas játékintelligenciával felvértezve. Ő rendre a padról jön, és komoly fejtörést tud okozni. Ostojic mozgékony, úgynevezett „stretch five”, aki jól bánik a labdával, jól passzol és olvassa a játékot. Smith pedig talán a liga egyik legjobbja a posztján. Atletikus, kiválóan dob, rendkívül kevés labdát használ el, mégis hatékony. Az ő megállítása egy külön feladat lesz. A padról a rutinos magyar mag jól szokott beszállni. Zsíros és Németh is tapasztalt játékosok. Keller pedig gyakran tudja befolyásolni a meccs végkimenetelét pozitív irányba gyilkos tripláival és agresszív védőmunkájával. A fiatalszabálynak Polsterrel és Csutival a soraikban tudnak megfelelni. Utóbbi a vébére küszülő U19-es válogatott oszlopos tagja. Egy szó, mint száz, egy masszív és bő rotációval rendelkező ZTE-vel állunk szemben. Nekünk a legjobb formánkat kell nyújtani, ha eredményesek akarunk lenni. Feltett szándékunk, hogy meglepetést okozzunk. Ők már se feljebb, se lentebb nem végezhetnek az alapszakasz végén a 4. helynél, ám ezt nem oszt, nem szoroz az én véleményem szerint.  Komolyan fogják venni az összecsapást, és nyerni akarnak szintén. Egy nagyon nehéz meccsre számítok. Hiszek a csapatomban, mert számtalanszor megmutattuk már karakterünket, és hogy képesek vagyunk bravúrokra. Bízom benne, hogy szurkolóink velünk tartanak, és sikerrel fordulhatunk majd a paksi kupaderbire - zárta gondolatait a tréner.

Zalakerámia ZTE KK- Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 
Tippmix Férfi NBI A-csoport, 26. forduló 
2023. április 1., szombat 18.00 @ Zalaegerszegi Városi Sportcsarnok
Játékvezetők: Farkas Gábor, Minár László Balázs, Kovács Nimród János 
MKOSZ ellenőr: Forrai Sámuel

Az U20-as meccs 15.00 órakor kezdődik.

Élő közvetítés a MindiGo Sporton előfizetés után.


Szurkolói információk

A kecskeméti szurkolók az alábbi linken tudják megvásárolni belépőjegyüket a D3 szektorba 2023.04.01., szombat 14:00-ig:

https://jegy.ztekosar.hu/ZTE-KTE0401

A ZTE 150 jegyben maximalizálta az eladható vendégbelépőket, és ezek megvásárlására kizárólag online van lehetőség!

 

A csarnok címe:

8900 Zalaegerszeg, Stadion utca 3.

Szerző: Komáromy András, 23-03-29 19:24