A szurkoló a sport lelke – ez volt az alapgondolata a KTE Kosárlabda Klub Kft. által szervezett csapatbemutatónak. A 10 szezonjára készülő klub szokatlan díszletben, egy zenei klubban várta a vendégeket, a programban voltak érzelmes, meglepő, humoros részek és a showelemek sem hiányoztak.
Az egész nap a kosárlabda körül forgott Kecskeméten szeptember 4-én. Reggel a Streetball fesztivál hozta össze a sportág szerelmeseit, majd az Akadémia évnyitója következett. 16:30-kor kezdődött a Duna Aszfat-DTKH Kecskemét szezonbeli első hazai edzőmérkőzése, a Körmend elleni találkozóra több száz szurkoló volt kíváncsi. A találkozóról aztán győztes és ünnepi hangulatban érkeztek a szurkolók és a vendégek a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét csapatbemutató rendezvényére, miután a csapat 80-72-re nyert.
A 19:30-as kezdésre teljesen megtelt az extra fény- és hangtechnikával és egy speciális kosaras koktéllal készülő Ápoló Klub, majd a házigazda Knézy Jenő bevezetőjével megkezdődött a program. A kecskeméti Nova Prospect zenekar dinamikus, hangulatos és nagy sikerű minikoncertje után Fazekas Mihály, a KTE Kosárlabda Klub Kft. tulajdonosi tanácsának elnöke, valamint dr. Homoki Tamás, a klub társadalmi elnöke lépett a műsorvezető mellé a színpadra. Röviden összegezték az alapítás óta eltelt időszakot, majd felvezették a 10. szezont. Mint megemlítették, az elmúlt években komoly gazdasági és társadalmi összefogás révén sikerült életben tartani a városban oly népszerű kosárlabda sportágat, majd a stabil és kiegyensúlyozott gazdálkodásnak köszönhetően lehet előre tekinteni a következő évekre. Kiemelt feladatként említették azt, hogy a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia fiataljai számára legyen jövő, felnőtt korba érve helyben tudják kibontakoztatni tehetségüket.
Az est legérzelmesebb percei következtek, a klub és a szurkolók egy legendától búcsúztak: Marko Derasimovic-ot és családját szólították színpadra. A közönségkedvenc óriási tapsvihar közepette sétált fel. A beszélgetésben elmondta, hogy mindig a szívében fogja hordozni Kecskemétet, a kosárlabdacsapatot és szurkolóit, és biztos benne, hogy időről időre visszatér a Messzi István Sportcsarnokba. Egy filmről közben részletek voltak látható Derasimovic kecskeméti időszakából, az első meccstől az utolsóig, majd egy másik filmen véleményeket fogalmaztak meg a játékosról – többek mellett Szalay Ferenc, az MKOSZ elnöke méltatta a 10. szezont Kecskeméten töltő játékost. Jöttek az ajándékok, Derasimovic megkapta az összes olyan mezt bekeretezve, amelyben Kecskeméten játszott, egy emlékkönyvet, amelybe bárki üzenhetett neki - majd a meghatott játékos átadta a színpadot a volt csapattársainak. Következett a csapatbemutató.
Az egyenként a színpadra szólított játékosokat Váradi Kornél mutatta be, elárulva fontos és talán eddig nem ismert érdekességeket is. Wittmann Krisztián csapatkapitány lépett fel elsőként a színpadra, aki sokadik felkészüléséről beszélt, majd sorban következtek a többiek, többek között a 10. magyarországi szezonjára készülő Dramicanin, a 10. kecskeméti szezonjára készülő Karahodzsics. Közben egy kihívásnak eleget téve Wittmann Krisztián állt ki egy pingpong meccsre egy szerencsés szurkolóval – a csapat az öltözőben rendszeresen játszik a pingpong egy mini változatával, a színpadon az ifj. Tromler Károly és Wittmann meccset láthattunk – nagy derültségek után 11-11-es, igazságos döntetlennel ért véget.
Az összes színpadra lépő segédkezett a csapat 2021-22-es mezének bemutatásában, a színpadon felállított nagy mágnestáblára, egy kirakósra mindenki elhelyezett egy elemet. Az utolsó darabka egyben egy bejelentés is volt: a Duna Aszfalt Zrt. 10. alkalommal kötött kiemelt névadó főszponzori szerződést a klubbal, így a csapat idén is Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét néven szerepel. Dr. Szeberényi Gyula Tamás sportért felelős alpolgármester arról beszélt, hogy városvezetőként a legfontosabb számára, hogy egy sportszervezet működése legyen kiszámítható, stabil, legyen jövője, és mindez igaz a kosárlabda klubra.
Két akadémista hozta színpadra a csapat már elkészült idei mezét, amelyet Farkas József, a Grafantasy Kft. vezetője tervezett. A mez alapmotívuma egy nagy 10-es, utalva a 10. szezonra.
Kiderült, hogy a klub nem vonultatja vissza Derasimovic nyolcas számú mezét, hanem a saját szellemiségéhez, a jövő generációira épülő filozófiájához illő megoldást keresett. Szeretnék, ha a 8-as mez jelképpé válna, jelképezné a csapatban az elhivatottságot, igyekezetet, szorgalmat, az alázatot, amit Marko jelentett az elmúlt 10 évben. És a jövőt, azt, hogy Marko szellemisége itt marad, amit mutatott, amit teremtett, azt továbbviszik. Olyan fiatal játékos kapja meg a 8-as mezt, akiben benne lehet az a szellemiség, elhivatottság és a klub iránti alázat, ami Markót legendává, példaképpé tette Kecskeméten. Első alkalommal a klub kérésére maga Marko Derasimovic választotta ki az utódját, aki Ivkovic Milán lett. A 17 éves játékos 2013 óta nevelkedik az Akadémián, már játszott a felnőtt bajnokságban, és némi elfogódottsággal a hangjában annyit mondott: nagy megtiszteltetés és motiváció, de egyben óriási feladat is, és mindent megtesz, hogy megfeleljen.
Az este kötetlen beszélgetésekkel, közös fotók készítésével zárult, sokan gyűjtötték be a játékosok autogramját az erre az alkalomra készített kiadványba, és igen sokan mentek haza a csapat új szurkolói pólójával, vagy az új csapatmezzel.
Szerző: Komáromy András, 21-09-05 13:55