Hazaérkezik a szombati csapatbemutató műsorvezetője

Közeledik a várva várt szeptember 4-i, szombati nap, amely szinte egész nap a kosárlabda jegyében fog telni Kecskeméten. A reggel kezdődő Streetball rendezvény után 16:30-tól az Egis Körmend ellen lép pályára edzőmeccsen a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét a Messzi István sportcsarnokban, majd 19:30-tól a nap fénypontja, a csapatbemutató következik az Ápoló Klubban (Olimpia utca 14.).

Az est házigazdája ifj. Knézy Jenő lesz, akit a sportbarátoknak egészen biztosan nem kell bemutatni, hiszen sportriporteri pályafutását már hosszú évek óta hallhatjuk, láthatjuk.

-         Kecskemétet nagyon szeretem, mert nem vendégként, hanem barátként, mondhatni családtagként érkezem mindig a városba – mesélte a neves sportújságíró. – Rengeteg barátom van itt, főleg a kosárlabda múltam révén. Az utóbbi években a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia gáláin is én vezettem a műsorokat, így amikor a felnőtt férfi csapat vezetősége megkeresett, nem volt kérdés, hogy elvállalom a megtisztelő feladatot. Különleges alkalom lesz ez mindannyiunk számára, hiszen egy klublegendától is búcsúzik a klub, a szurkolók. Továbbá azt sem feledhetjük, hogy nehéz két év áll a sportvilág mögött is, így ez egy fontos nap lesz, hogy újra személyesen tudjunk találkozni egymással, a sportbarátokkal. Bízom benne, hogy sokan lesznek a rendezvényen, én már izgatottan várom, hogy színpadra állhassak, és elkezdődjön a show! – zárta gondolatait ifj. Knézy Jenő.

A regisztráció az eseményre még nem zárult le, aki még nem tette, és szeretne ott lenni, az alábbi linken jelentkezhet:

https://bit.ly/csapatbemutato

Fontos, hogy a belépés a jelenlegi járványügyi szabályzóknak megfelelően a védettség igazolásával engedélyezhető.

Szerző: Komáromy András, 21-09-03 09:51