Csapatbemutató: a szurkoló a lélek a sportban

Készül a klub, készülnek a játékosok és készülnek a szereplők is a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét szeptember 4-i csapatbemutatójára, ahol kényszerű kihagyás után végre újra együtt lehet a csapat és a szurkolók közössége.

A szurkoló a lélek a sportban – ez a szemlélet fontos, sosem felejthető része a kecskeméti kosárlabda működésének. Ám az elmúlt időszakban a pandémia miatt nem volt lehetőség a személyes találkozásra. A csapatbemutató jó alkalom lesz arra, hogy a szurkolóink újra találkozzanak a játékosokkal: megismerjék az újakat, beszélgessenek a már ismertekkel.

S hogy mire lesz még jó a csapatbemutató? Mi lesz majd a program?

A 10. szezonjára készülő klub 19.30-kor kezdődő eseményét a tehetséges fiatal kecskeméti zenészek által alapított Nova Prospect minikoncertje vezeti majd fel – a klub büszkén vállal közösséget azokkal a helyi tehetségekkel, akik sokra vihetik, messze túljutva a város határain. Fontos szerepe lesz majd egy nagy tudású, szintén kecskeméti fiatal művész, Lőrincz Luca keramikus erre az alkalomra készített alkotásainak is. S ha már a művészeteknél tartunk, az eseményen lesz egy kisebb tárlat Lukács Döme műveiből – a csapatunk játékosáról sokan tudják már, hogy szabadidejében szívesen fest, készít graffitiket, emellett ruhát is tervez.

Az esemény fő programja természetesen a játékosok bemutatása lesz, ami ezúttal sajátságos módon együtt zajlik a 2021-22-es szezonra készített egyedi mezek bemutatójával.

Ez az est megfelelő alkalom lesz arra is, hogy szurkolóinkkal közösen méltó módon köszönjünk el az elmúlt 10 szezonban Kecskeméten játszó, s teljesítményével, személyiségével a kecskeméti kosárlabda történetének meghatározó tagjává váló Marko Derasimovictól. Az est végén pedig kiderül majd, mi lesz Marko 8-as mezének sorsa.

Szeretnénk, ha a jelenlévők picit belelátnának a csapat öltözői életébe, amelynek fontos eszköze egy pingpong asztal – egy szerencsés (vagy bátor) jelentkező összemérheti asztalitenisz tudását Wittmann Krisztiánnal, a csapat bajnokával.

A szeptember 4-i csapatbemutató helyszíne az Ápoló Klub (Kecskemét, Olimpia u. 14., a Széktói Stadion mellett). A belépés ingyenes, az eseményen 500 fő lehet majd jelen. Előzetes regisztrációra van szükség azoknak, akik szeretnének ott lenni a csapatbemutatón, amelyet itt tehettek meg: KATT IDE A REGISZTRÁCIÓHOZ. Fontos, hogy a belépés a jelenlegi járványügyi szabályzóknak megfelelően a védettség igazolásával engedélyezhető.

Természetesen lesznek nyeremények, és mindenki kap egy erre az alkalomra készített programfüzetet a játékosok fotóival és sok érdekes, különleges információval.

A shopban egyszeri, erre az eseményre érvényes akcióval lehet majd megvásárolni a csapat új és az előző szezonban használt mezeit, szintén itt lehet beszerezni az új szezonra szóló szurkolói pólót is!

Szerző: Komáromy András, 21-08-26 17:28