Kucsera Dánielnek hiányoznak a napi közös edzések

A koronavírus veszélyhelyzetre való tekintettel a KTE-Duna Aszfalt szakmai stábja minden játékosunk számára egyéni edzésterveket állított össze, hogy otthonaikban is formában tartsák magukat.

 

Kucsera Dániel decemberben kapott profi szerződést klubunktól, 12 éves testvér, Martin pedig folyamatosan részt vesz regionális kiválasztókon. Ők szerencsés helyzetben vannak ebből a szempontból, hiszen együtt is tudnak tréningezni hernádi házukban.

A 20 éves játékost telefonon kérdeztük, hogyan áll a napi edzésekkel:

- Megkaptuk e-mailben az edzéstervet a szakmai stából, amely ezen a héten főleg futó és erősítő gyakorlatokat tartalmaz, hogy a kondíciónkat fenntartsuk. A napi közös edzések hiányoznak, hiszen a csapattársakkal szinte egy családot alkotunk. Most viszont a jelenlegi helyzetben mindenkinek fegyelmezettnek kell lennie, és kihozni a maximumot az otthoni tréningekből. Testvérem is kosárlabdázik, igaz ő még csak 12 éves, de vannak olyan gyakorlatok is, amelyeket közösen tudunk végezni – mondta el Kucsera Dániel.

 


Erősítő gyakorlat a nappaliban

 

Mit csinálsz szabadidődben?

- Igyekszem hasznossá tenni magam, és segítek bevásárolni és elintézni hivatalos ügyeket a szüleimnek, nagyszüleimnek. Arra buzdítok mindenkit, hogyha teheti, segítse az idősebb korosztályokat, hogy ne kelljen nekik kimozdulni, maradjanak otthon, biztonságban. Vannak napok, amikor én sem hagyom el a családi házat, akkor szabadidőmben régebbi kosárlabda meccseket nézek vissza hazait és NBA-mérkőzéseket egyaránt. Továbbá olyan barátaimmal és rokonaimmal chatelek, vagy beszélek telefonon, akikkel korábban nem tudtam olyan sűrűn tartani a kapcsolatot - zárta gondolatait a KTE-Duna Aszfalt játékosa.

Szerző: Komáromy András, 20-03-24 12:27