Lukács Döme kimaxolta a nyarat

A fiatal játékos a nyáron Budapesten készült fel, napi kétórás edzésekkel tartotta formában magát. A sport mellett a zeneírásra és a ruhatervezésre is maradt ideje, és szép sikereket is ért el az elmúlt hónapokban.

-    Szerencsére tudtam teremben edzeni, napi két órát dolgoztam, hogy a legjobb formában tudjak visszaérkezni Kecskemétre – mondta a 20 éves játékos. – Sok dobógyakorlatot, labdás feladatot végeztem, és emellett az erőnléti tréningek sem maradtak el. Összességében úgy érzem, jól sikerült az egyéni feladatokat megoldani.

Korábban írtunk már a művészetek iránti elkötelezettségedről is. A zeneírás és a ruhatervezés is befért a nyári programok közé?


-    Egyetlen hetet voltam a Balatonon pihenni, az edzések mellett így jutott időm a zenélésre és a ruhákra is. Hamarosan napvilágot lát egy dupla kislemez. Ez nem szokványos formátum, de így tudtam szétszedni a stílusokat. A ruháim pedig bekerültek három zenei klipbe is. Az egyik ilyen videó már ötvenezer megtekintésnél tart.

Jelentkeztél az ELTE kosárlabda szakedzői képzésére. Sikerült a felvételi?

-    Igen, összejött, nagyon boldog vagyok emiatt is. Egyéni tanrenddel fogom majd végezni a képzést, így nem okoz gondot az edzések, meccsek és a tanulás összehangolása.

Mi a véleményed az igazolásokról, a formálódó keretről?


-    Amióta Kecskeméten vagyok, szerintem ez lesz a legerősebb keretünk. Nagyon várom már, hogy elkezdjük az edzéseket, szeretném a legtöbbet hozzátenni a csapat teljesítményéhez.

 Ehhez pont kapóra jöhet számodra a fiatalszabály…

-    Engem kifejezetten motivál, hogy megmutassam magam, úgyhogy  a maximumot akarom az edzéseken és a meccseken is nyújtani. Nagy lehetőség ez a generációnk számára!

Szerző: Komáromy András, 20-07-30 10:22