Szerdán Pakson lépünk pályára előrehozott bajnokin

Október 7-én, szerdán 18 órától Pakson lépünk pályára a bajnokság folytatásában. Nekünk a Pécs elleni meccsünk marad el a járványhelyzet miatt, számukra pedig a Falco jelezte, hogy nem tudnak játszani. Ezért a KTE és az ASE felvette egymással a kapcsolatot, hiszen a sportág és a csapatok érdeke is, hogy minél több mérkőzés zavartalanul lejátszásra kerüljön. Az MKOSZ jóváhagyta az együttesek kérelmét, így az 5. fordulóból előrehozott meccsen méri össze tudását a két gárda.

A Paks a Debrecentől kapott idegenben a szezon nyitányán, míg a Duna Aszfalt-DKTH Kecskemét a Kaposvárt gyűrte le hosszabbításban. A csapatok már két edzőmérkőzésen találkoztak az elmúlt időszakban egymással, akkor mindkétszer kecskeméti győzelem született, de mint azt vezetőedzőnk, Váradi Kornél hangsúlyozta, nem szabad csak annak a két mérkőzésnek a tapasztalataira építkeznünk.

"Napról-napra változik a járvány miatt a helyzet, ezért nehéz hosszabb távra tervezni, de nekünk nincs más feladatunk, mint a legjobbat nyújtani, és felkészülni az adott ellenfélből. Mindenkinek, a sportágnak, a szövetségnek, a csapatoknak is az az érdeke, hogy minél több meccset meg lehessen rendezni, mi ebben maximálisan partnerek vagyunk. A felkészülési időszakban már játszottunk a paksiakkal, így van tapasztalatunk a játékukat illetően, de nem szabad csak ennek a két mérkőzés tapasztalataira építkeznünk. Erős keretük van , amellyel a céljuk az élmezőnyhöz tartozni. Fontos lesz, hogy le tudjuk lassítani őket, és jól reagáljunk az agresszív játékukra. Ehhez végig hatalmas koncentrációra lesz szükségünk, de már a Kaposvár ellen is bebizonyították a fiúk, hogy képesek egymásért, a győzelemért mindent megtenni" - nyilatkozta Váradi Kornél.

Atomerőmű SE - Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
férfi kosárlabda NBI A-csoport, 5. forduló (előrehozott)
2020.10.07., 18:00 - Paks, ASE csarnok 
Játékvezetők és ellenőr: Földházi Tamás Péter, Papp Péter, Goda László (Bodrogváry Iván József)

 

A paksi csarnok covid-szabályzatának értelmében a vendégszurkolók számára 20 jegy értékesíthető összesen.

Ezen regisztrációs felületen keresztül regisztrálhatnak 20 fő erejéig a szerdai 18 órakor kezdődő, előrehozott bajnoki találkozóra.

KATTINTS IDE A REGISZTRÁCIÓHOZ

Kérjük, hogy akiknek nem sikerült regisztrálniuk, ne induljanak útnak, mert nem fogják őket tudni beengedni az ASE munkatársai. Megértésüket köszönjük!

Az ASE csarnok előírásai a következőek:

  • A sportcsarnok területére kizárólag egészséges szurkoló léphet be.
  • A maszk viselése kötelező.
  • A bejáratnál a biztonsági őrök testhőmérséklet mérést fognak alkalmazni.
  • A távolságtartás kötelező: Csak a kijelölt helyről lehet a mérkőzést megtekinteni, két szurkoló között másfél méter távolságot kell tartani.
  • A csarnok egész területén automatikus érintésmentes kézfertőtlenítő adagolókat helyeztek ki. A saját és mások egészsége érdekében arra kérnek mindenkit, hogy sűrűn használják ezeket.

Szerző: Komáromy András, 20-10-06 14:07

Kapcsolódó dokumentumok