Kemény meccs vár ránk az újonc otthonában

A 2015/16-os bajnokságban játszott utoljára az élvonalban a Nyíregyháza, idén tértek vissza a legjobbak közé, miután megnyerték a B-csoportos bajnoki döntőt.

Első fellépésük rögtön a keleti rangadóval indult, a Debrecen vendégei voltak, és bár két negyedet is megnyertek, végül 79-65-re kikaptak.

A Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét hazai környezetben, ám nem a legideálisabb körülmények között kezdte szerdán a pontvadászatot. Műtét, sérülések hátráltatták a munkát, és ezek még a mai napig is fennállnak. A nyitófordulóban a Kaposvár 62-74-re tudott nyerni a Messzi István sportcsarnokban.

Két eddig nyeretlen gárda csap tehát össze szombaton 19 órától a nyíregyházi Continental Arénában.

Váradi Kornél, a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét vezetőedzője kiélezett összecsapásra számít idegenben:

- A regenerálódáson és a rehabilitáción volt a hangsúly a szerdai meccs után, de természetesen már készültünk specifikusan a Nyíregyházára, taktikai elemek is beépültek az edzésmunkánkba. Úgy gondolom, hogy sikerült őket feltérképezni. Első hazai mérkőzésük lesz, biztosak lehetünk benne, hogy hatalmas energiával fognak játszani. Gyors indításokra építkeznek, agresszívan támadják a lepattanókat, ezekre mindenképp oda kell figyelnünk. Nehéz összecsapásra számítok, Debrecenben is megmutatták a nyírségiek, hogy szívósan küzdő csapatot alkotnak. Légiósaik atletikusak, magas tempót diktálnak. Ami még fontos lesz, hogy saját játékainkat precízen hajtsuk végre, jó ritmusa legyen a támadásainknak, ekkor van esélyünk a győzelemre. Sérültjeink állapota jobb nem lett, ám így is vállalni fogják a játékot, mint ahogy azt a Kaposvár ellen is tették – nyilatkozta a meccset megelőzően.

Hübner Nyíregyháza BS - Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Tippmix Férfi NBI A-csoport, 2. forduló
2021.09.25., szombat 19:00 @ Continental Aréna
Játékvezetők: Győrffy Pál Attila, Nagy Viktor, Szilágyi Bálint
MKOSZ ellenőr: Bognár Tibor

Jegyinfók a kecskeméti szurkolók számára ide kattintva

 

Szerző: Komáromy András, 21-09-24 12:42